Vakegér
Semmi különös nem volt bennem. 14 éves, kamaszodó fiú voltam, mégis más, mint a többiek. A legtöbb korombeli ilyenkor a haverjaival lóg, vagy csajozik. Nekem azonban nem voltak barátaim, és a csajok sem kedveltek valamiért. Nem elég, hogy egyedül éreztem magam, a jobb szememre teljesen vak voltam. A történetem valójában a nyolcadikos évnyitóval kezdődött. Elérkezett augusztus 31-e. Beléptem a terembe, és ismét megpillantottam az ismerős arcokat. Áront, aki még magasabbra nőtt, Szilvit, akinek még mindig égővörös haja volt, Sacit, aki vidáman beszélgetett Fruzsival, és a terem végében dumáló fiúkat. Stefi néni a tanári asztalnál állt. Minden fej felém fordult. Volt, aki köszönt, volt, aki csak némán nézett. Patrik súgott valamit a többi fiúnak, mire azok gúnyosan felnevettek. Stefi néni beszélni kezdett, ám ekkor belépett egy gesztenyebarna hajú fiú. Peti volt, az új osztálytársunk.
Lassan telt az idő, már szeptember közepén jártunk. Bár már mi voltunk a nyolcadikosok, és Andrea néni osztálya már elballagott, még mindig volt, aki gúnyos megjegyzéseket tett rám. Néha a saját osztálytársaim.
- Nézd már, itt a Vakegér!
- Már megint a biosz könyvet olvassa a kis stréber!
- Jó mélyen nyalhat a tanároknál, mert azok szeretik!
- 10 versenyen vett részt, és még DÖK vezető is. Komolyan mondom, hánynom kell!
Ezek még csak a legfinomabb beszólások voltak.
Erika néni, a volt osztályfőnököm úgy vélekedett, hogy csak irigykednek.
- De mire? - kérdeztem én.
Nincsenek barátaim, a csajok sem kedvelnek, nem vagyok menő. Nincs másom csak az eszem, és az álmaim.
Délután fél kettő volt, kicsöngettek az utolsó óránkról. Gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskámba, majd kiléptem a töri teremből.
- Nézzétek, itt a Vakegér! - hallottam egy gúnyos hangot a hátam mögül.
Ricsi volt az, az egyik 8. b-s srác és a bandája.
- Lássuk mire mész a nagy tudásoddal az öklöm ellen!
Behúzott egyet. Megtántorodtam és a folyosó falának estem. A szemüvegem lerepült az orromról, és apró darabokra tört. Nem láttam, csak elmosódott foltokként érzékeltem a környezetem. Ricsi ütéseit azonban megéreztem. Gyomorszájon vágott, aminek következtében összegörnyedtem. Újabb ütést éreztem a tarkómon, majd a testem a földre zuhant.
Időközben a folyosó megtelt diákokkal. Egyikük sem mozdult, csak nézték, Ricsi hogyan rúg belém.
Ekkor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, aztán valaki felsegített. Az orromból ömlött a vér, a szeme tele volt könnyel, de az elmosódott foltok között felismertem egy barna üstököt. Peti volt, az egyetlen, aki segített rajtam.
- Szóval a Vakegér oldalára állsz? - hallottam megint Ricsi hangját - Jobban jársz, ha nem haverkodsz vele.
- Miért, talán engem is összeversz?- kérdezte Peti.
- Ne tedd! - nyöszörögtem - Nem érek annyit!
- Hallod? „Én nem érek annyit!” Ez egy kis féreg.
- Nem féreg! - sziszegte Peti, majd megfordult, és a többi diákra nézett - Sokkal többet ér nálatok! Nektek mindig a hülyeségen jár az eszetek! Számotokra az a fontos, hogy menők legyetek! Százszor jobb ember nálatok!
Erre már a tanárok is kijöttek a folyosóra.
- Mi folyik itt? - kérdezte Marika néni, és kinézett a terméből - Mi ez tumultus és … Jesszusom! Árpi, mit csináltál az orroddal?
- Semmi bajom tanárnő, csak elestem. Már jól vagyok - mondtam és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
- Nem, nem! Velem jössz a titkárságra. Szerencsére nem tört el az orrod, de ömlik belőle a vér.
Így hát, nem volt más választásom, követtem Marika nénit.
Fél órával később végre kiléptem az iskola kapuján, oldalamon Petivel.
- Biztos jól vagy? Ricsi csúnyán összevert - kérdezte.
- Semmi bajom. Lehet, hogy összevert, de a lelkem nem tudja összetörni - mondtam.
- Akkor holnap találkozunk - mondta Peti, és elindult a szemközti buszmegálló felé.
Felszálltam a buszra, majd a gondolataimba merültem. Nem zavart, hogy mindenki az orromat, és a véres ingemet nézi. Boldog voltam, mert találtam végre egy barátot.
Hetek teltek el, már az őszi szüneten is túl voltunk.
A könyvtárban ültünk Petivel, és a nyelvtan leckét csináltuk. A szomszéd asztalnál a lányok vidáman beszélgettek, közben ők is a könyveket lapozgatták. Nem voltam képes dogozni. Csak bámultam ki a fejemből, már nem is tudtam, hol vagyok.
Peti követte a tekintetem, majd halkan megszólalt.
- Csak nem tetszik neked Szandra? - kérdezte.
Ránéztem, nagy levegőt vettem, és belekezdtem a történetbe.
- Tudod, én már jártam Szandrával, csak valamiért szakítottunk. Aztán elkezdtem járni a 7-es Orsival, de ha Szandrára nézek, még mindig hevesebben kezd verni a szívem.
- Ez bizony a szerelem jele! - bölcselkedett Peti.
- Még Orsival is szakítanék, ha tudnám, hogy szeret. De ő olyan, velem néha, akár egy jégcsap. Máskor meg tök jól elvagyunk - sóhajtottam.
- Akkor kérdezd meg, hogy szeret e még! - mondta Peti.
Így megszületett a Volt, vagy Lesz című vers.
Másnap reggel a padomon találtam a verset, alatta egy rövid üzenettel: Lesz.
Hihetetlenül boldog voltam, de még várt rám egy kellemetlen dolog. Szakítanom kellett Lugóval.
Nagy meglepetésemre a következő szünetben megkeresett Orsi legjobb barátnője, és azt mondta, Orsi sürgősen beszélni akar velem.
A sürgősség oka nem volt más, mint hogy Orsi szakítani akart velem. A fejemhez vágott egy csomó dolgot, majd elment, és látványosan megcsókolta Gabót.
Téli szünet, újév, az idő gyorsan elrepült.
Véget értek az órák, már a farsangi keringő próbán is túl voltunk.
- Te nem jössz?- kérdezte Clemi, Szandrát.
- Még megvárom Árpit. Felment valamiért az öltözőbe.
- Ok. Akkor a buszmegállóban megvárunk.
Clemi és Peti kiléptek az épületből. Szandra követte őket a tekintetével, egészen addig, míg el nem tűntek a fák mögött.
Leszáguldottam a lépcsőn.
- Kész vagyok - mondtam, és megcsókoltam Szandrát.
- Fúj! A hájpacni csókolózik valakivel! Ki lehet az… - hallottam Ricsi hangját a hátam mögött.
- Ne merd így nevezni!- szóltam fenyegetően.
- Lám, lám! Pont téged kereslek, Vakegér! Hoztam neked valamit! - mondta.
Egy pisztolyt vett elő a kabátja alól, és rám szegezte.
- Kár, hogy idén farsangkor nem a Rómeó és Júliát adjátok elő, úgy, mint tavaly. Ha megint te lennél Rómeó, akkor nem kellene megjátszani, hogy halott vagy!
Hangosan felnevetett.
- De előbb a barátnődet ölöm meg, mert neked úgy rosszabb lesz! - mondta.
Automatikusan beálltam Szandra elé.
- Pisztoly nélkül már meg sem mersz támadni?- kérdeztem, de a hangomban több volt a bátorság, mint bennem.
- No, lám! Hát ennyire össze akarod veretni magad? Majd Zoli elintéz!
Zoli kilépett az oszlop mögül. Gyomorszájon vágott, és már készült is a következő ütésre.
- Hagyd! - szólt közbe Ricsi - Én akarom megölni!
Megint beálltam Szandra elé.
- Búcsúzz el a barátnődtől! - mondta Ricsi, és meghúzta a ravaszt.
Félrelöktem Szandrát, de nekem már nem volt időm félreugrani. A golyó vállon talált. Neki estem a falnak, a szemüvegem pedig leesett a földre.
- Fuss! Szólj Petinek!- mondtam Szandrának.
Kirohant az épületből, el, a buszmegálló irányába.
Reccccccs!
- Ezer bocsánat! Már megint eltörtem a szemüveged!- mondta Ricsi gúnyosan.
Hallottam, hogy Ricsi megindul felém. Behunytam a szemem, és rimánkodtam.
Ricsi neki esett a falnak, és elejtette a fegyvert.
- Ki a fene volt ez?- kérdezte, majd újra kezébe vette a fegyvert.
Most pedig végzek veled! - mondta rideg hangon.
Összeszorítottam a szemem. Most már tudtam, mit kell tennem.
- Mi történik már megint! Ez a rohadt fegyver tönkre ment! Elgörbült a csöve!- mondta Ricsi Zolinak.
- Aúúúú! - kiáltotta. Megint neki esett a falnak. Most azonban nem én voltam, hanem Peti.
- Tudtam, hogy ez a lexikon még kelleni fog valamire! - mondta.
- Jól vagy?- hallottam Szandra hangját.
- Aha - mondtam.
- A mentők és a zsaruk úton vannak - mondta Peti.
- Csúnyán meglőttek, de amíg nem érkezik meg a segítség, addig lefertőtlenítem - mondta Clemi, majd jódos vattával elkezdte kenegetni a sebet.
- Nálad mindig van jód? - csodálkozott Peti.
- Még kötszert is hord magánál! - nevettem.
A mentők tíz perc alatt megérkeztek, és Ricsi is biztos helyre került. A szállításnál nem nagyon ellenkezett. Kisebb agyrázkódást kapott a lexikonnal való találkozáskor.
A többiek szinte minden nap bejöttek hozzám, a kórházba. Két hét alatt meggyógyult a vállamon lévő seb, de a helye még hónapokig fájt.
- Mitől esett neki Ricsi a falnak?- kérdezte Peti, hónapokkal később - Mitől görbült el a pisztoly csöve?
- Nem tudom. Talán még nem jött el az ideje, hogy meghaljak. Valaki segített, onnan fentről! - mutattam az égre - De az is lehet, hogy egyszerűen szerencsém volt.
Megfogtam Szandra kezét, és boldogan gondoltam, arra, hogy mi mindent hozhat még a jövő. Mi négyen, elválaszthatatlanok lettünk, és mindent együtt csináltunk.
Most már nem vagyok magányos.
olvassátok el...ha teccik, pls írjatok komikat :) köszi :)
Utolsó kommentek