Van köztük pár új, de régieket is felrakok, amiket eddig még nem láthattatok :)
Az első verssel sikerült megnyernem egy versenyt...:) ( ez volt eddig az 1. verseny)
1848-49 emlékére
Könnycsepp ül az emberszázak szemén,
Súlyos lánc lóg egy apró nemzet kezén.
Fojtó bánat nyomja a megfáradt lelket,
Már semmi nem hozza el újra a jókedvet?
Másfél század, béke diktálta rabság,
Hol van ezen a világon az igazság?
De az emberekben forradalmat gyújt a bánat,
Erős kövekből épít bennük várat.
A Nemzeti dalt a nép egyre csak mondja,
Hogy mit hoz a holnap? Még senki sem tudja.
Állandóan kiáltja: „Eltiporjuk az gazságot!”
Elérjük végre, a várva várt szabadságot.
Szabadságharc zajától hangos a Föld,
A vértől lassan vörössé válik a zöld,
Mindenki harcol: a tiszt, a honvéd, az árva,
Mindenki küzd a hazáért, a szabadságot várva.
Ám egyszer elhalkul a forradalmi zene,
Elfárad a húrt pengető öregasszony keze.
A császár kemény szíve bosszút tervez,
Hadbíróságot, kivégzést szervez.
Már állnak a bitók Arad dombjain,
Sírnak az asszonyok, férjeik hantjain.
Haynau, a kegyetlen, halált hozó kés,
Ki a nemzet szívébe vérző sebet vés.
Már állnak a bitók Arad dombjainál,
Leborul a nép, a honvédek sírjainál.
Az ország szíve vérzik a hatalmas sebből,
Az éltüket áldozók vére folyik ebből.
S kicsiny hazán megfogyva bár,
Még mindig a szolgaföldön esdekelve jár,
De az élet, mit a holtak vére nyújt,
A nemzet szívében „bátorságot” gyújt.
Október vége, az ország néma.
A veszteségtől minden tagja béna.
Nem mozdul, a tűz kialudt már egészen,
De csak arra vár, hogy valaki segítsen!
-------------------------------------------------------------
A fájdalmak szülöttje
Egyszer régen, mikor még a királyok sem éltek,
A földön már gyűltek, s terjedtek a vétkek!
A szenvedés mindenhol jelen volt a világban,
Az istenek próbálták ezt enyhíteni, de minden hiába!
Ha nem, hát nem! – gondolták,
És kárhozott mosollyal az embereket vádolták!
Ekkor gonosz tervek vertek tanyát fejükben,
Titokba fogadást kötöttek, s egy életet tartottak kezükben!
Ezt az életet leküldték a Földre születni,
S ezentúl minden bűnért Ő fog megfizetni!
Megfosztanak mindenkit a fájdalom kínjától,
Egyszer régen, mikor még a királyok sem éltek,
A földön már gyűltek, s terjedtek a vétkek!
A szenvedés mindenhol jelen volt a világban,
Az istenek próbálták ezt enyhíteni, de minden hiába!
Ha nem, hát nem! – gondolták,
És kárhozott mosollyal az embereket vádolták!
Ekkor gonosz tervek vertek tanyát fejükben,
Titokba fogadást kötöttek, s egy életet tartottak kezükben!
Ezt az életet leküldték a Földre születni,
S ezentúl minden bűnért Ő fog megfizetni!
Megfosztanak mindenkit a fájdalom kínjától,
Semmit sem fognak érezni a bűneik kínjából.
Mindenki kínja az újszülöttben egyesül,
Míg a boldog emberek között, Ő fájdalmasan elvegyül!
Fogadtak az istenek, vajon meddig bírja?
Mikorra válik elviselhetetlenné istentelen kínja?
Hát megszületett a gyermek iszonyatos fájdalmak között,
És a szenvedés mindenhol utolérte, bárhová is szökött!
Nem létezett se anyja, se testvére,
Ereiben, apja helyett az istenek vére!
Egyedül volt, még a magány is elhagyta,
S minden egyes bűn, mely kínozta, mélyen felkavarta!
Járta az utcákat, s nézte boldog kínzóit,
Akik miatt nem képes legyőzni őrült vízióit!
Az egész világ fájdalma nehezedik lelkére,
Hontalanság, nyomor s por rohadt a testére!
Ha gyilkosságot látott, mintha Őt gyilkolták volna,
Mikor a parasztot ütötték, Ő volt a szolga!
Élvezi a nép, hogy a bűnben már nem fáj semmi,
S gúnyosan néznek a szakadt idegenre, hiszen Ő egy senki!
Nem tudják ki Ő, mekkora a terhe,
Hogy Őt az Isten és az ember is verte!
Eltelt rengeteg idő, de nem tört meg a bűnök rabja,
Bár mindig megalázták, megverték, de Ő csak hagyta!
Gyűlöletet érzett magában az emberi faj iránt,
És fellázadt hirtelen! Nem húz többet igát!
Megölték már sokszor, szenvedett sok-sok évet,
De szemében a bosszú tüzének sötét lángja égett!
Fellázadt sorsa ellen, nem adja meg magát,
Irdatlan dühében, örömmel szórt halált!
Bár minden kiontott élet, szörnyű fájdalommal jár,
De minden halott által, szívében egyre kevesebb bűn fáj!
Kiengedte rengeteg, bűnös, mérgezett vérét,
S ezzel átformálta az egész világ képét!
Jelen volt mint görög harcos, vagy mint a náci vezér,
S mint tiszta koldus, kinek nem volt meg a mindennapi kenyér!
S még ma is él, és leírhatatlanul szenved,
Lelke sosem hal meg, nem úgy mint a te tested…
Mindenki kínja az újszülöttben egyesül,
Míg a boldog emberek között, Ő fájdalmasan elvegyül!
Fogadtak az istenek, vajon meddig bírja?
Mikorra válik elviselhetetlenné istentelen kínja?
Hát megszületett a gyermek iszonyatos fájdalmak között,
És a szenvedés mindenhol utolérte, bárhová is szökött!
Nem létezett se anyja, se testvére,
Ereiben, apja helyett az istenek vére!
Egyedül volt, még a magány is elhagyta,
S minden egyes bűn, mely kínozta, mélyen felkavarta!
Járta az utcákat, s nézte boldog kínzóit,
Akik miatt nem képes legyőzni őrült vízióit!
Az egész világ fájdalma nehezedik lelkére,
Hontalanság, nyomor s por rohadt a testére!
Ha gyilkosságot látott, mintha Őt gyilkolták volna,
Mikor a parasztot ütötték, Ő volt a szolga!
Élvezi a nép, hogy a bűnben már nem fáj semmi,
S gúnyosan néznek a szakadt idegenre, hiszen Ő egy senki!
Nem tudják ki Ő, mekkora a terhe,
Hogy Őt az Isten és az ember is verte!
Eltelt rengeteg idő, de nem tört meg a bűnök rabja,
Bár mindig megalázták, megverték, de Ő csak hagyta!
Gyűlöletet érzett magában az emberi faj iránt,
És fellázadt hirtelen! Nem húz többet igát!
Megölték már sokszor, szenvedett sok-sok évet,
De szemében a bosszú tüzének sötét lángja égett!
Fellázadt sorsa ellen, nem adja meg magát,
Irdatlan dühében, örömmel szórt halált!
Bár minden kiontott élet, szörnyű fájdalommal jár,
De minden halott által, szívében egyre kevesebb bűn fáj!
Kiengedte rengeteg, bűnös, mérgezett vérét,
S ezzel átformálta az egész világ képét!
Jelen volt mint görög harcos, vagy mint a náci vezér,
S mint tiszta koldus, kinek nem volt meg a mindennapi kenyér!
S még ma is él, és leírhatatlanul szenved,
Lelke sosem hal meg, nem úgy mint a te tested…
----------------------------------------------------------------------------------------------
A patak
Fürge ujjak nyomán pattan a kis patak,
Rohan le a dombon, nézd, de gyorsan szalad!
Kerülgeti fürgén a zöldellő halmokat,
Vizével hűsíti a szomjas galambokat.
Bejárja minden völgyét otthonának,
Mégsem nevezheti szülőföldjét honának.
Messzi földek várják, mesebeli tájak,
Síkságok, ormok, a rajtuk álló várak.
Egyre csak fut, át a rónán a patak,
De mégis egyre-egyre lassabban halad.
Csörgedezve surran, árkon-bokron át,
Világot bejárva, s nem találva hazát.
Átvág kies síkságokon, dús füvű réteken,
S figyeli hold-testvér útját az egen.
Majd arcán könny csordul, szájában sós vizet ízlel,
S elvegyül boldogan honával, a tengervízzel.
-------------------------------------------------------------------------------------
Gondtalan élet
Hol vagy, hol vagy, ó arany kori gondtalanság,
Vidámság, bőség, önfeledt bolondság?
Hová tűntél, ó vöröslő pirkadat,
Te is elhagytad a megbukott titánhadat?
Tovaszállt az egykori fényárban úszó pompa,
A harsogó kürtök, trombiták akkordja?
A lágyan szálló lepke, a zümmögő méhek,
A vadludak, gepárdok, a nyerítő mének?
Hová tűntél, ó halhatatlan titánok kora,
Hová lett uralmad, Kronosz, a dühöngő Uranosz fia?
Hol vannak most a messze zöldellő lankák?
Kik azok, akik az elmúlást akarták?
Hová lettek színei e halovány világnak,
Hová lett illata millió virágnak,
Miért némult el mind, örökre az ének,
Miért vált ilyen gyötrelmessé hirtelen az élet?
Csak még egyszer hallhatnám a mézédes hangokat,
S érezném ízét a zenének,
Míg leszáll rám a szerelmes Alkonyat,
S torkomból újra feltör majd az ének.
--------------------------------------------------------------------------------
Hová, ha nincs hová?
Elfogyott lábunk alól az út,
A homokkal borított ösvény a semmibe lóg.
Időd sincs már,
Pedig kezeden két óra: digitális és analóg.
Lepergett a homok,
A mutató fennakadt,
Mozdulni sem bírsz.
Ereidbe valami folyékony jeget önt.
Vacogsz.
Dermedten állsz, tagjaid mozdulatlanok,
Megszűnt a világ,
Elhaltak az egykori zajok.
Szakadék.
A szikla peremén a lábad,
Ugrani akarsz,
De hideg borzongatja hátad.
Majd olvadni kezd,
Halkan csöppen a jég-víz,
Újra mozogsz!
S szádban újra ott az élet-íz.
------------------------------------------------------------------------
Karácsony 1. napján
Ma felnéztem az égre, s egy angyal szállt át rajta,
Ezüst szárnyával a holdat eltakarta.
Sötétségbe borult apró világunk,
S e sötétben még az orrunkig sem látunk.
De valahol a távolban, s mégis oly közel,
Egy ragyogó test, egy új csillag jön el.
Szívekben született, nincs anyja, se apja,
De hogy sötétség maradjon, azt mégsem hagyhatja.
Ragyogó testével gyertyát gyújt bennünk,
S szeretettől, szeretve ragyog majd lelkünk.
Számomra csak ennyit suttogott, mikor láttam:
Boldog Karácsonyt, mindenkinek így kívántam!
Ezüst szárnyával a holdat eltakarta.
Sötétségbe borult apró világunk,
S e sötétben még az orrunkig sem látunk.
De valahol a távolban, s mégis oly közel,
Egy ragyogó test, egy új csillag jön el.
Szívekben született, nincs anyja, se apja,
De hogy sötétség maradjon, azt mégsem hagyhatja.
Ragyogó testével gyertyát gyújt bennünk,
S szeretettől, szeretve ragyog majd lelkünk.
Számomra csak ennyit suttogott, mikor láttam:
Boldog Karácsonyt, mindenkinek így kívántam!
2008.12.25.
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Lindának a gyógytesiről
Mozgasd a vállad, emeld a magasba,
Mozgasd a kezed, tedd a derekadra.
Csinálj tizet, körkörözve kifelé,
Mit lazsálsz? Csinálj még ötöt befelé.
Hasizomból még tizet csinálj,
Meg még combra is kondizzál,
Tilos a teljes felülés, hátgyilkos.
Azt mondtam, folytasd! Légy kész most!
Semmi duma, semmi játék,
Csússzál már kicsit hátrébb!
Nem férsz el rendesen, hogy nyújtózol?
Ne úgy, mint egy modell, aki pózol!
Gyere előre, ide mellém, had ellenőrizzelek,
Nem vagy más, csak egy gerincferdült gyerek!
Azért jársz, hogy szép legyen a tartásod,
Miért nem mennek rendesen a hajlítások?
Elővesszük a súlyzót is, úgy erősítünk,
Aztán feneket is keményítünk.
Akinek a térde fáj, az ne menjen négykézlábra,
De ha csak a háta, az ne szóljon, csak csinálja!
Azt akarom, hogy egyenes legyél,
Jó lenne, ha csak egészségest ennél,
Úszni is menj, szerzek majd kedvezményes bérletet,
De lehet, ingyenest is kérhetek.
Nem kaphatsz ötöst, mert igazságtalan lenne,
Hé, maga ott, a jobb lábat magasabbra emelje!
Hasra fekszünk, kezeket kinyújtva,
Fejet fel, újra, újra, és újra.
Még van tíz perc az órából, hát nyújtsunk még gyorsan.
Ne úgy csináld! Még hányszor mondjam?
Nem mehetsz előbb haza, az igazgató nem engedi,
Meg különben is: olyan hasznos ez a gyógytesi!
Csinálj tizet, körkörözve kifelé,
Mit lazsálsz? Csinálj még ötöt befelé.
Hasizomból még tizet csinálj,
Meg még combra is kondizzál,
Tilos a teljes felülés, hátgyilkos.
Azt mondtam, folytasd! Légy kész most!
Semmi duma, semmi játék,
Csússzál már kicsit hátrébb!
Nem férsz el rendesen, hogy nyújtózol?
Ne úgy, mint egy modell, aki pózol!
Gyere előre, ide mellém, had ellenőrizzelek,
Nem vagy más, csak egy gerincferdült gyerek!
Azért jársz, hogy szép legyen a tartásod,
Miért nem mennek rendesen a hajlítások?
Elővesszük a súlyzót is, úgy erősítünk,
Aztán feneket is keményítünk.
Akinek a térde fáj, az ne menjen négykézlábra,
De ha csak a háta, az ne szóljon, csak csinálja!
Azt akarom, hogy egyenes legyél,
Jó lenne, ha csak egészségest ennél,
Úszni is menj, szerzek majd kedvezményes bérletet,
De lehet, ingyenest is kérhetek.
Nem kaphatsz ötöst, mert igazságtalan lenne,
Hé, maga ott, a jobb lábat magasabbra emelje!
Hasra fekszünk, kezeket kinyújtva,
Fejet fel, újra, újra, és újra.
Még van tíz perc az órából, hát nyújtsunk még gyorsan.
Ne úgy csináld! Még hányszor mondjam?
Nem mehetsz előbb haza, az igazgató nem engedi,
Meg különben is: olyan hasznos ez a gyógytesi!
-----------------------------------------------------------------------------------
Utolsó kommentek