Hétvége...3 hete járunk suliba, de most először, már vártam valmiért a hétvégét...nem tudom pontosan, hogy miért...pedig...minden naon jó volt :) de komolyan...még a kémia teszt is...meg a többi óra...élveztem őket...mert a barátaim is ott voltak...

Furcsa kiejteni ezt a szót: Igaz barát....igaz barátok...eddig sosem volt részem ilyenben...ők azért szeretnek, mert...mert csak vagyok...nem azért, mert segítek a amtek leckében, vagy mert...mert el tudom intézni nekik, hogy ne írjanak dolgozatot...leglábbis szerintem így van... de nem tom pontosan, hogy mit érezhetnek igazából...

Csak azt tudom, hogy én azért szeretem őket, mert vannak. Mert tudom, hogy léteznek, és már ettől boldog leszek :)........néha...rámtör az a " szar napom van"...és "utálom magam" feeling...ez talán azért van, amiken átmentem...vagy csak szimplán azért, mert hülye vok...ki tudja...de ... remélem hogy minél hamarabb elmúlnak ezek a dolgok...

Ma Lilla mondott nekem valamit:

Sokkal okosabb vagy, mint én ( ezt cáfolnám....a szerkesztő megjegyzése :P ) , mert sokkal többet olvastál. Nekem nem volt rá időm, mert a barátaimmal voltam.........

Igen...a barátaival...nekem nem nagyon voltak...akiket annak nevezhettem....így...hogy lefoglaljam magam, olyan irodalmakba menekültem, amik még nem igazán nekem íródtak ( pl.: A 14-15. század boszorkányperei; Darwin: A fajok eredete a természetes kiválasztódás alapján...és még sorolhatnám, de nem ez a lényeg...). Sosem volt, akinek mesélhettem volna a gonjaimról...nem volt kinek...jó persze...ott volt LINDA :) aki mindig azt szajkózta, h a gimiben majd más lesz, és lesz egy legjobb barátod :) igen...igaza lett...és...ezért hálás vagyok neki, hogy tartotta bennem a lelket, akkor is, mikor én már feladtam volna...aztán Saci, Fruzsi, Szilvi :) ők is mindig ott voltak, ha már épp feladtam volna...:)

Igazság szerint....a csajokkal azért jóban voltam...de a többi fiúval sosem jöttem ki igazán...passz h mér...máig sem tom...jó persze...én is lementem velük focizni, meg hülyülni néha...de...valahogy sosem értettek meg, és...sosem fogadtak el/ be.

Mindig is magányos voltam...mindig csak kerestem azt az embert, aki elfogad olyannak, amilyen vok, és nem megváltoztatni, kihasználni akar.....most, úgy érzem megtaláltam...én így gondolom...de hogy Ő mit gondol rólam...passz...nem tudok gondolatot olvasni ( persze a telepatikus megérzés az más...:) ), így nem tudom...nem tudunk TÚL sokat egymásról...mert nem nagyon mondjuk el 1másnak...talán lehet az az oka, hogy nem tudjuk, bízhatunk e 1másban...bennem bízhat :) ezt tudom, és úgy érzem, hogy én is megbízhatok benne...akkor meg nem értem egyszerűen.........a lényeg az:

"Ha már feladnád, és elfutnál, várj még egy keveset, mert lehet, hogy a következő pillanatban már meg is érkezik az, akire vártál."

Ha lesz majd megint versem, akkor azt is felrakom....:) köcce mindenkinek, aki olvassa...kommenteket várok :P